A modern kori olimpiai mozgalom egyik atyja, Pierre de Coubertin úgy vélte, a sport a háborúskodás helyett inkább összekapcsolhatja a nemzetek fiait. Lányokban ő nem gondolkodott, a kiindulópontja kifejezetten a férfiak közötti versenyszellem volt, illetve a militáris kultúra, mivel azon spekulált, hogy az akkor épp aktuális legutóbbi háborút a franciák a katonáik rossz fizikai erőnléte miatt veszítették el. 120 évvel ezelőtt indult el nemzeteken átívelő békés versenyprojektje, a résztvevő országok köre gyorsan bővült, már a második alkalomra beengedték a sportoló nőket is, de a kezdeti svung legkésőbb 1920-ban elfogyott, amikor a Nagy Háború vesztes országait egész egyszerűen nem hívták meg a játékokra. Azóta se ritkák a hasonló sportpolitkai incidensek.
Az éppen kezdődő Riói Olimpia inkább gazdasági katasztrófában bővelkedik, ami szintén jellemző volt az utóbbi 120 évben: a beruházások esztelenek, az olimpiák nem hozzák vissza a rájuk fordított pénzt. Az ingatlanok üzemeltethetetlenek, az egyszeri dicsőség után ott rohadnak ebek harmincadjára. A munkálatok korruptak, rióban a legutóbbi jelentések szerint hatszáznál több munkás dolgozott feketén, és a munkakörülmények időnként megközelítették a Panama-csatorna építésének színvonalát. De a legnagyobb és legegyértelműbb baj mégiscsak az, hogy egy gazdasági összeomlás közepén evickélő ország minden lakossági egyeztetést mellőzve, a tiltakozásokat semmibe véve szűkös erőforrásai egy hatalmas részét erre a cseppet sem jövedelmező rongyrázásra verte el.
Persze nem csak olimpiát rendezni, de olimpiai csapatot indítani is iszonyú pénz ám, és erre aránytalanul sokkal több pénz megy el (nálunk: erre és rossz focira), mint amennyit az állam a szélesebb lakosság sportolására költ. Nem is beszélve arról, hogy egészen aránytalanul jutalmazzák a sportteljesítményt, az egyszeri jutalmakon túl 35 éves kor fölött kétszáz- és ötszázezer forint közötti bruttó életjáradékkal. Ugyanakkor nincs tudomásom az egységnyi idő alatt legtöbb ágytálat kivivő ápolók állami kitüntetéseiről vagy más hasonló, társadalmi szolgálatot végzőket illető jutalmazásról sem.
A testi teljesítmény fétise termeli ki a doppingdömpinget, de ennél sokkal elkeserítőbb, hogy a versenysportok terepén nagyon gyakori, jóformán természetes eszköz a bántalmazás, legyen az lelki, fizikai, szexuális abúzus vagy a kényszerítések vegyes formái. Én nem tudok úgy szurkolni, hogy közben tudom, ezeket az embereket tönkreteszi, amiben épp gyönyörködöm.
A foci agyonfinanszírozása kapcsán már sokszor elhangzott az az általános érv, hogy a sport és a szurkolás összekovácsol, megerősít minket a közösséghez tartozásban. Én sajnos nehezen tudok azonosulni egy olyan közösséggel, amelynek a sportsikerei a hivatalos sportpolitika ellenében születnek, ahogyan Hosszú Katinka is kénytelen saját szakállára csúcsteljesítményeket elérni, miközben ömlik a közös pénzünk egy rosszul működő, korrupt rendszerbe.
Eleve nem értem, miért kellene megbíznom egy olyan intézményben (ti. a Magyar Olimpiai Bizottságban), amelynek olyan páratlanul fényes intellektus bírt több, mint egy évtizeden át vezetője lenni, mint Doktor Smitpál.
Az olimpiák súlyosan és a nagyon rosszul átpolitizált események, amelyeket az aktuális hatalom örömmel használ önmaga fényezésére Ezek között is különösen tragikus eset volt az 1936-os berlini olimpiáé.
A súlyosan grekomán, az ókori görög militarizmusért és férfikultuszért rajongó nácik a felsőbbrendűségük propagandamunkájának szánták a berlini játékokat. Amikor a hazájában is keményen diszkriminált eszméletlen tehetség, a fekete Jesse Owens legyalulta a futóikat 100 és 200 méteren, 400 váltón, és még távolugrásban is 19 centit vert rá a német favoritra, akkor Hitlernek leolvadt az arca, és az amerikaiaktól a sportolójuk visszahívását követelte.
A női magasugrás ellenben egy kataklizma volt. A világcsúcstartó Gretel Bergmannt a nácik ‘33-as hatalomra kerülése után kizárták a sportéletből, mivel zsidó volt, Bergmann ezután emigrált is. ‘36-ban a női magasugrás számára zsarolással hívták haza Londonból, és ő volt az NSDAP díszzsidója, akivel az olimpia nyitottságát demonstrálták az amerikaiak felé. Végül mégsem hagyták elindulni. Kizárását csak akkor közölték vele, amikor az amerikai csapat hajója már kifutott Európa felé, és nem tudtak visszafordulni. Így kerülték el a bojkottot. Helyette Dora Ratjent favorizálták, aki harmadik helyet ért el, majd később (legalábbis biológiailag) férfinak bizonyult, így minden eredménye érvénytelen is volt.
De a munkásmozgalom is húzott egy nagyot ugyanekkor: Barcelonában ellen-tornát szerveztek Olimpìada Popular, Népi Olimpia néven az olimpiai mozgalommal politikailag elégedetlen, az antifasiszta bojkottban részt vevő, illetve faji vagy világnézeti okokból eleve kizárt sportolók részvételével. Sok érdekes figura érkezett vagy indult erre a rendezvényre, amely a náci önfényezésnek egy egyenlőségpárti, nem-kirekesztő, közösségi elvű ellenpárjaként tekintett magára. A zenekar már a másnapi megnyitóra próbálta az Örömódát, amikor jött a hír: épülnek a barikádok az utcákon, kezdődik a fegyveres harc. Kitört a polgárháború. A Népi Olimpia elmaradt. Több a Népi Olimpiára érkező sportoló csatlakozott a felkelő csapatokhoz, mások támogatást gyűjtöttek. Egy angol kerékpárversenyző adománygyűjtő biciklikörutat szervezett, és így gründolt pénzt brit és francia településeken a spanyol anarchistáknak. (A két párhuzamos olimpia történetéről a Nyílt Társadalom Archívumban kiállítást is rendeztek, szeptemberig megnézhető az Olimpia és Politika.)
Jóval későbbi rokona a Munkás Olimpiáknak a Meleg Olimpia mozgalom, amely 2012-ben, Tarlós István határozott elutasítása ellenére és nulla forint állami támogatással zajlott Budapesten. 1982 óta létezik ez a torna. A főszervező szerint jellemző tünete az olimpiai játékoknak a vállaltan meleg sportolók hiánya. A Gay Games a profi olimpiához képest komolytalannak tűnhet a sportteljesítmények fényében, a versenyzők lelkes amatőrök, akik komolyan veszik, de nem komolykodják el a dolgot, ezért hihetetlenül szeretetreméltó, amit csinálnak. Azonosulni lehet velük, polgári emberek, mint bármelyikünk, remekül lehet nekik szurkolni, ők pedig megélhetik a saját teljesítményüket a testfegyelmezés kultusza nélkül.
Az újkori olimpiai mozgalom a modern európai önképből indult ki: gyorsabban, magasabbra, erősebben. Igazán jellemző, hogy végül feketék gyorsabban, zsidók magasabbra, melegek pedig összehasonlíthatatlanul kedvesebben csinálták meg azt, amivel eredetileg a modern fehér férfiasságot akarták megerősíteni.
Az írás egy rövidebb változata eredetileg a HVG hetilapban jelent meg.
