Hiába gyűjtöttünk nekik pénzt, babaholmikat és élelmiszert, a védőnő nem bízik bennük, ezért nem vihetik haza az újszülöttjüket a kórházból. Minden szülő titkos félelme egy jelentős társadalmi réteg számára mindennapos valóság.
Niki és János korábban hajléktalanságban éltek. Emiatt a gyermekeiket – mint oly sok nélkülözőét – átmeneti gondozásban helyezte el az állam. Szociális juttatások helyett jól megbüntetik azokat, akik szegények merészelnek lenni – így megy ez már Magyarországon.
Niki és János azonban kaptak egy fővárosi bérlakást, aminek szépen rendben fizetik is a lakbérét. Azóta született még két gyermekük. Ez akár egy sikersztori is lehetne, csakhogy egyik újszülöttet sem vihették haza a kórházból: a kisgyerekek átmeneti gondozásba kerültek. A legkisebbet éppen tegnap vitték csecsemőotthonba: Krisztofer hat napos.
Niki véletlenül talált meg engem: babaholmikat akartam apróhirdetésben eladni, és egy kiságyba való matrac kapcsán jött egy furcsa levél, ismeretlen feladótól. Azt kérte, adnám oda neki ajándékba a matracot, mert nincs rá pénze, de felszereltség híján nem fogják neki engedni hazavinni a kisbabáját.
Tudtam, hogy nem a levegőbe beszél: korábban riportoztam már anyákkal, akik azért nem kaphatták meg a kórházból a csecsemőiket, mert nem volt állandó lakcímük. Ugyan a gyermekvédelmi törvény, az ENSZ gyermekjogi egyezményével összhangban, kifejezetten tiltja, hogy gyermeket a szülők rossz anyagi helyzete miatt emeljenek ki a családjukból, a magyar állam valójában nem teljesíti azokat a feladatait, amelyek a családok egyben tartásához szükségesek.
A lakhatási gondokkal küzdő szülőket befogadó CSÁÓ-k, a Családok Átmeneti Otthonai súlyos helyhiánnyal küzdenek, a rendszerük nem átlátható, véletlenszerű, hogy az ember ráakad-e a megfelelő címekre vagy sem. Sok CSÁÓ-ban egyáltalán nem fogadnak olyanokat, akik korábban már hajléktalanszállón voltak bejelentve, de így is többszázas várólisták vannak egy-egy intézményben.
A Város Mindenkié hajléktalan aktivista csoportnak van egy külön szekciója, a HANEM csoport, akik ilyen, gyermekvédelmis esetekkel foglalkoznak.
http://avarosmindenkie.blog.hu/tags/HaNEM
Azt persze nem tudtam, hogy a rendezett lakáskörülmények ellenére a is ekkora folt lesz a hajléktalan múlt a hatóságok szemében. Mindenesetre gyorsan kellett dönteni: írtam egy facebook-felhívást, segítséget kértem az ismerőseimtől. Ami gyerekholmit és élelmiszert össze tudtam szedni itthon, bepakoltam, és korrodináltam a beérkező felajánlásokat.
Egy hét leforgása alatt ismerősök és ismeretlenek adományoztak babakocsit, egyhavi pelenkacsomagot, mosható pelusokat, ruhákat, kiegészítőket, élelmiszert, valamint vállalták ezek szállítását. És ami ennél egy nagyságrenddel több: az egyik felajánló négy hónapra előre kifizette a lakbérüket, és feltöltötte a rezsikártyáikat. Azaz pár nap alatt sikerült összerántani egy komplett babakelengyét és meglehetős lakhatási támogatást.
Boldogan hátradőltem: na, ez is remekül sikerült. Csakhogy hétfőn jött a telefon: a kisbabát mégsem engedik hazavinni a kórházból. Az előzetes környezettanulmány ugyan rendezettnek találta a viszonyokat, de a védőnő nem bízik bennük, ezért a csecsemő otthonba kerül.
Az erről szóló határozat külön kiemeli, hogy a szülők feldúltan távoztak, amikor ezt a hírt közölték velük. Vajon mire számított a tisztelt hivatal? Hogy majd kedvesen mosolyogva veszik ezt az arculcsapást?
A szülők panaszt tettek a határozat ellen. Még van esélyük visszakapni az újszülöttjüket, de ehhez további segítségre van szükségük.
A család történetében voltak és vannak nehéz időszakok. A hatóságokkal és a szakszolgálatokkal nem működtek együtt készségesen, és ezt a Krisztofer elvételét leszögező határozat hosszan tárgyalja is. Persze nagy kérdés, mire is számít a gyermekjóléti szolgálat olyan emberektől, akiket azzal fenyeget, hogy elveszi tőlük a gyermeküket. Niki és János ezt már korábban is megtapasztalták, és tegnap a legkisebb gyereket is elvitték a kórházból.
Nagyon sok jóhiszemű, tisztességes ember végez kemény és állhatatos munkát a családvédelmi- és gyermekvédelmi szakszolgálatoknál. Nem tudjuk, mennyire rosszhiszemű a hatóság ebben az esetben. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az állam nem látja el a feladatát: alulfinanszírozza és túlterheli a szociális szakma dolgozóit, és nem nyújt olyan szociális biztosítékokat, amelyek segítségével a gyermekek a családjaikban maradhatnának.
Nem bízhatjuk a vak véletlenre, hogy egy-egy család jut-e segítséghez, ha bajba kerül. Nem múlhat a puszta szerencsén, hogy valakinek van-e ismerőse, aki egy kismatraccal, gyerekruhákkal, ezzel-azzal kiegészítse a háztartását, hogy a kisbabáját hazavihesse. Nem múlhat amúgy is megterhelt hétköznapi emberek esetleges jóindulatán, hogy egy gyerek a szüleivel maradhat-e vagy sem.
De amíg az államot sikerül rávenni, hogy a törvényi kötelezettségeinek eleget tegyen, és emberszámba vegye a saját polgárait – a szakszolgálataiban dolgozóktól a szegény szülőkön át a vétlen újszülöttekig –, mindenesetre magunk is segíthetünk. Egyelőre felajánlásokkal: az engedjekhazakrisztofert@gmail.com címre várjuk a további segítségeket. Aki tud szállításban közreműködni, vagy van tartós élelmiszere, babaholmija, netalán pénzt szeretne felajánlani, az írjon erre a címre.
A család sorsáról hírt fogunk adni, az esetleges fölös adományok elhelyezéséről is gondoskodunk. Aki pedig a gyermekelvételhez kapcsolódó aktivizmust, kutatásokat és segítségnyújtást szeretné támogatni, az segítse adományával A Város Mindenkié csoportot.
Hogy ne csak a jóindulaton múljon, hogy egy-egy újszülött megkapja-e azt, ami neki jár
Ez a cikk eredetileg a Mérce.hu-n jelent meg.
