Azt már tudjuk, mit gondol a kormány a női önrendelkezésről. A nők elleni erőszak visszaszorítását szolgáló Isztambuli Egyezményt úgy óhajtják megvalósítani, hogy nem valósítják meg. Íme pár feltétel, amelyek megvalósulása esetén azonmód, mesztélláb is elrohanok szülni.
Rossz helyre születnek a gyerekek, sajnos nem elég fehérek, nem elég középosztálybeliek. Mi nem vagyunk alkalmasak politikai pályára, nem vezethetünk háborúkat, sőt, hát ugye, az asszony nem ember, a székely újságírónő, aki erre visszakérdez, még kevésbé.
Mindebből világosan levonható a következtetés, hogy a jelenlegi magyar kormány semmit nem tud, cserébe legalább irtózatos baromságokat gondol a nőkről. A nőkről, akik ilyenek vagy olyanok az ő olvasatukban, a közpénzből fenntartott királyi propagandatévé szerint például elsárkányosodunk.
A valóságban azonban a nők meglehetősen bonyolultak, és még csak nem is egyformák. Vannak azonban bizonyos körülmények és feltételek, amelyek mindenképpen megkönnyítik az elhatározást, hogy bőszen szüljük a kis emberi erőforrásokat – ha már ez annyira fontos az illiberális államnak.
1. Vegyétek ki a mocskos kezeteket a bugyinkból!
A hatalom nem pofázhat bele a gyerekvállalásunkba. Soha. Emberi lények vagyunk, az egyetemes emberi jogok alanyai. Minden körülmények között magunk döntünk arról, hogy szülünk vagy örökbe fogadunk-e gyereket, és ha igen, akkor mennyit, mikor, hogyan. Jogunk van ennek meghatározásához, jogunk van a születésszabályozás eszközeihez hozzáférni, és jogunk van a döntéseinket támogató állami intézményi és egészségügyi ellátáshoz. A GyES, a GyED és társaik nem jótétemények, hanem alapvetések.
A nők elleni erőszak visszaszorítása sem valamiféle másodrangú ügy, ahogyan azt drága kormányfőnk épp most fejtette ki, amivel majd foglalkoztok, ha jobban ráértek, két látványberuházás között. Az is társadalmi alapvetés. Amíg nem vagyunk biztonságban, addig nem merünk szülni. Ez, azt hiszem, elég egyértelmű.
2. Tisztességes szülészeti-nőgyógyászati ellátásra van szükségünk
Magyarországon evidencia, hogy az egészségügyi személyzetet meg kell kenni ahhoz, hogy ne nézzen kutyába. De mivel ez egy fekete módszer, hiába fizet a páciens, semmilyen garanciát nem kap, semmilyen jogot nem tud érvényesíteni az ellátással kapcsolatban. A szülészeti rendszer a legkorruptabb része az amúgy is halódó és katasztrofális egészségügynek, irtózatos megaláztatásoknak és kockázatoknak teszi ki a várandós és szülő nőket, egy pokoljárás. Ha mégis jól sikerülnek a dolgok, az puszta szerencse dolga.
Ma már lehetséges intézményen kívül szülni, azt azonban nem finanszírozza a társadalombiztosítás, tehát újfent csak pénzes játék az önrendelkezés. Hát ne csodálkozzatok, hogy nem szaladunk boldogan a lábunkat nőgyógyászati kengyelbe passzítani.
3. Bölcsődei és óvodai helyek kellenek, és tisztességes finanszírozás mindezekre
Rengeteg férőhely és pénz hiányzik a kisgyermekgondozó intézményekből. Bölcsődebűnözés van, közelharc folyik a férőhelyekért, a helyhiány miatt sok szülő nem tud visszamenni dolgozni, így tehát nem keres pénzt. Pedig a kiscipők nem teremnek csipkebokrokon. De a meglévő intézmények is forráshiányosak, a kisgyermekgondozók túlterheltek és alulfizetettek, megalázó körülmények között dolgoznak, és túl kevesen vannak túl sok gyerekre.
Még inkább szükség lenne férőhelyekre a fogyatékos gyereket nevelő anyák támogatására. Ők több tízezer családban állnak a szülői-gondozói kettős szerepben, egyéb feladataik mellett. Olyan bölcsődei, óvodai (és iskolai) rendszer kell, ami fel tudja venni a fogyatékos gyereket, illetve ha kell, otthon is tud segíteni a családnak. Így anya is visszamehet dolgozni, és a mélyszegénységtől is talán megmenekülnek. Tudjuk kutatásokból, hogy az értelmi sérült, autista vagy egyéb súlyos fogyatékos gyerekeket a családban 80% fölötti esetben az anya látja el, akár több évtizeden át – és csak ezután jön, kis százalékban az apa vagy más családtag.
Ebben a rendszerben mindenki, aki kisgyerekkel foglalkozik, meg van alázva. És persze a kisgyerekek maguk is.
4. A gyerekem nem erőforrás, hanem ember
Ameddig a magyar közoktatás alattvalóképzésre van berendezve, a felsőoktatást pedig elzárják a szegények elől, addig nekem nincs kedvem több gyereket kitenni ennek a gyalázatos, embertelen kínzásnak. Mindjárt nagyobb kedvem lenne szülni, ha biztosra vehetném, hogy a gyermekemnek minőségi oktatásban lesz része, és a jogai érvényesülni fognak. Jelenleg azonban legfeljebb az anyákkal szembeni visszaélések indoklásaként kerül elő a gyerek joga, amiben maga a gyermek a hatalom számára puszta eszköz. Csak addig fontos, amíg be lehet írni egy rubrikába mint számot („Megszületett, a mi érdemünk”), azután legközelebb majd, amikor ki lehet zsákmányolni („Erőforrás, kizsigereljük”).
A gyerekem, mint minden gyerek, autonóm személy, döntéseket hozhat a saját sorsáról, és a feladata nem az, hogy engem öregkoromra eltartson, nyugdíjjárulékot termeljen, vagy hogy az elvárásaimnak megfeleljen, hanem hogy önmagát megvalósítsa, boldog legyen és kiteljesedjen. Ha én ennek örülök, az egy kellemes melléktermék. Ha pont illik az épp uralkodó gazdasági modellbe, annyival könnyebb neki. Ha pedig nem illik bele, akkor az ő saját, elidegeníthetetlen joga, hogy nekilásson, és saját tehetsége szerint változtasson ezen a helyzeten.
Én nem szülök gépeket, és nem is fogom végignézni, ahogy robotot faragnak a méhem gyümölcséből!
5. Laknánk is valahol a kölkeinkkel
Hosszú ideje támogatja az állam a középosztálybeliek és annál tehetősebbek ingatlanhoz jutását kedvezményes hitelekkel és támogatásokkal, de nem biztosít elérhető lakhatást a kisebb keresetűeknek és a szegényeknek. Nincs bérlakásprogram, a meglévő bérlakásokat is igyekeznek felszámolni az önkormányzatok.
Ez egy tragédia.
Emiatt került a lakosság évtizedekre hitelcsapdába, ezért vagyunk így kiszolgáltatva az ingatlanpiaci változásoknak. Ha lakhatás nélkül nekiállnánk gyereket vállalni, legfeljebb annyit kapnánk meg, hogy felelőtlenek voltunk, de hétről-hétre látjuk, hogy bizony kisgyerekeseket is nyakló nélkül kilakoltatnak, sőt, bejelentett lakcím nélküli anyáknak már a szülés után a kórházból sem adják ki a gyerekeiket.
Pedig minket nem a menekülő szírektől kell megvédeni, hanem a hidegtől. Lakásprogramot csináljatok, ne kerítést!
+1. A népességet nem csak nők csinálják
„Gender-vita, homoszexuálisok házassága, és biztosan tudnánk említeni még néhányat. Ezek kedves és fontos dolgok, de mégiscsak másodlagosak” – mondta Orbán Viktor a Budapesti Demográfiai Fórumon, újabb tanújelét adva súlyos korlátoltságának. A nemek egyenlősége, és az azonos neműek kapcsolatának egyenjogúsága ugyanis kulcskérdések a népesség növekedésének szempontjából.
Míg az EU-ban átlagban 16%-kal, itthon 18%-kal kevesebbet keresünk, mint a férfiak, és két és félszer annyi házimunkát végzünk – ebben még nincsen benne a gyermeknevelés, betegápolás, idősgondozás! -, minket okolnak még azért is, mert nem potyogtatjuk kívánt sebességgel a kis erőforrásokat magunkból. Mintha ugyan férfiak nem is kellenének ehhez.
Ez állati megalázó a férfiak számára, hiszen afféle pénzkereső-sörivó-meccsnéző-böfögőgépekké redukálja őket. Ez pont olyan igazságtalan marhaság, mint amilyen a nők gyerekágyba és konyhába utalása.
Ugyanakkor a férfiak továbbra is számottevően többet keresnek, és sokkal kevesebb fizetetlen munkát (házimunka, gyermeknevelés stb.) végeznek, mint a nők. Bár lassan növekednek a számok, összességében még mindig borzasztóan kevesen mennek GyES-re, GyED-re, és őket nem is szokás azzal nyúzni, hogy ketyeg a biológiai órájuk, pedig nagyonis ketyeg. A nők nagyobb arányban munkanélküliek, és bár többen végzünk magasabb iskolákat, mégis lassabb az előmenetelünk. A kisgyerekes anyákat továbbra is gyűlöli a munkaerőpiac, a gyermektelenekre meg gyanakszanak.
Még mindig évi ötvennél is több nő hal meg párkapcsolati erőszak miatt, még mindig rossz a családon belüli erőszak törvény, a családtámogatások rendszerét pedig kifejezetten apaközpontúvá szervezte át a kormány, ami rontja a nők és gyermekek gazdasági függetlenségét, és ezzel kiszolgáltatottabbá teszi őket a családon belüli erőszakkal szemben.
Még mindig nem látjuk, hogy férfiakat az oktatásban, a közbeszédben, a politikai akarat szintjén cselekvő, részt vevő, jelen levő apaként beszélnék el – bár vannak üdítő kivételek. Pedig az látszik, hogy a vénülő Európában csak ott növekszik a születésszám, ahol javul a nemek egyenlősége. Ezért az államnak, a munkáltatóknak, és az egyes férfiaknak is változtatniuk kell a beidegződéseken.
Mert nem vagyunk hülyék. Nem azért nem szülünk több gyereket, mert ne akarnánk, vagy mert kiment volna a fejünkből. Azért nem szülünk, mert ilyen körülmények közé felelőtlenség volna. Mert egyelőre ennyi gyerek jóllétéről és integritásáról tudunk gondoskodni – ha egyáltalán.
Majd ha az államtól nem megvédeni kell a gyerekeket, hanem az kompetensen és tisztességesen támogatni fogja a gyermekvállalást, akkor örömmel fogunk szaporodni, mint a nyuszik.
Meztélláb is elrohanok szülni.
Ez a cikk eredetileg a Mérce.hu-n jelent meg.
